|
~ NEKED HOZTAM... ~
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |
|
|
|
Így kezdődik a regény:
Egy milliomos örökre leteszi a csirizesvödröt. Végrendelkezik vagyonáról, amelyet könnyű megtalálni. Itt kell lennie valahol a Földön. Az igazgató beszámol egy fegyencről, aki 190 cm magas, régi sebhely rútítja el az orrát, és feltételezhető, hogy nem aludt. Ez baj. A falnak is fülei vannak, Eddy Rancing személyében. Terve a következő: kirabolja a lányt, hogy gazdaggá tegye. Elrohan...
|
|
|
|
|
Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.
|
|
|
|
|
|
A Török Szultán már két napja nem ment ki az utcára, mert valaki ellopta a nadrágját. Ezt a ruhadarabot nehéz nélkülözni, ha valaki sétálni megy. Mi a tanulság ebből? Nem tudom. De egészen bizonyos, hogy az ügy mögött tanulságos következtetések húzódnak meg. Mert ha a Török Szultán nadrágját nem lopják el, vagy ha Tuskó Hopkins jobban ügyel a saját ruházatára, akkor néhány ember, sőt egy kis birodalom sorsa is másképpen alakul. Ilyen rejtélyek húzódnak meg olykor egy nadrág hátterében.
|
|
|
|
|
- Nagyon helyes, hogy a tetemet már el ő készítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia...
A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt:
- Pardon, a boncolás előtti illem el ő írja, hogy bemutatkozzam.
A tanár szigorúan összevonta két szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett.
- Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla, a középkorúnak jelzett negyvenöt év körüli egyén helyére. Uraim! - És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: - Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban mégsincs rend.
|
|
|
|
|
Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána. A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágj a a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.
A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.
|
|
|
|
|
TARTALOM
Curzon úr útra kel * Curzon úr kellemes ismerősökre tesz szert * Curzon úr az oroszlán szájában * Curzon urat végre tisztelteti valaki * Curzon úr találkozik Monte Cristóval * Curzon úr rájön, hogy nincsenek gonosztevők * Curzon úr majdnem hittérítő lesz * Curzon úr mégis a rács mögé kerül
|
|
|
|
|
|
Ez volt a legfurcsább fiatalember, akit valaha láttak. És ahhoz képest, hogy a nyakát éppen a Krokodil tartotta a kezében, elég nyugodtan viselkedett. Bár lehet az is, hogy megfulladt már, ezért tűrte olyan mozdulatlanul és lehunyt szemmel pillanatnyilag kényelmetlen állapotát a Krokodil roppant tenyerei közé ékelt nyakával. A Hóhérok asztaltársaságával szemben (e társaság pénztárosa volt a Krokodil) látszólag közömbösen, de mégis bizonyos várakozással állt a három Gyóntató. Elnevezésüket két francia haditengerész eltűnésének köszönhetik...
|
|
|
|
|
...1937. március 7-én délután 4 és 6 között Lorimer De La Motte tábornok fogadódélutánján, a kormányzósági palotában, a legelőkelőbb katonai és polgári személyek társaságában megjelent és teljes egy óra huszonkilenc (mások szerint harminckét) percet töltött el a 143-as számú közlegény, a marokkói helyőrség első századából. Miután az eseménnyel kapcsolatban hivatalos közlés nem történt, mindenki másképpen mesélte el és senki sem látta tisztán az ügyet. A valóság hasonlít a drágakőhöz, annyit csiszolják, mire forgalomba kerül, hogy egészen más lesz, mint amilyen eredetileg volt...
|
|
|
|
|
- Küldje ide azt az embert!
Az őrmester tisztelgett:
- Tout de suite, mon commandant.
Az őrnagy elgondolkozva hajolt a térkép fölé. Távoli ágyúdörgés hallatszott állandóan, amelyből tisztán különvált az aknavető mélyebben zengő robbanása.
Az őrmester egy közlegénnyel tért vissza.
- A kilences számú közlegény a meknesi huszonhetes pelotonból szolgálattételre jelentkezik, mon commandant.
- Elmehet, őrmester. Az altiszt lelépett.
|
|
|
|
|
A tábori pap hátrahőkölt, amikor meglátta a halálraítéltet néhány perccel a kivégzés előtt a katonai ügyészség fogházának egyik cellájában. Ilyent még nem látott a világ! Ott ül a halálraítélt talpig frakkban! Kissé részeg is, ezenfelül egy fehér virágot hord a gomblyukában, és vastag havanna szivart füstöl, miközben bóbiskoló szemmel fütyörészik.
Ez egy furcsa halálraítélt! ...
|
|
|
|
|
A fellobogózott városház előtt impozáns rendben várta a tömeg, hogy a polgármester elmondja jubileumi beszédét, ám helyette, általános csodálkozásra, egy kancsal, óriási harcsabajuszos egyén jelent meg az erkélyen, kezében fehér cérnakesztyű, fején helyes kis piaci kosár, és barátságosan integetett. Társaságában egy sovány, magas, de jóképű, napbarnított, szőke fiatalember is kilépett a nép elé, sárga cilinderben, félszemén fekete monokli.
|
|
|
|
|
SZUEZ
Alkonyodott. A Hakone-Maru lassú siklással elhagyta Port-Said fehér terméskő gátjait és megkezdte útját a szuezi csatornában. A közeli part felől rózsaszinű reflexben burkolt porfátylak lengtek a sivár afrikai táj felett és a fátylak mögött, mintegy sejtelmesen, tevék és arabok iparkodtak valamerre. A Hakone-Maru tizenötezer tonnás, aránylag kis japán gőzös volt. Nápolyból indult Kolombóba, japán legénységgel és európai utasokkal a fedélzetén. Egy fiatalember, 30-35 év körüli, a korlátnak támaszkodva merengett az alkonyi izzás mögött bizonytalanodó afrikai partok felé. Az a szorongással vegyes lelkesedés izgatta belülről, amely minden európait elfog, ha a trópusok felé utazik...
|
|
|
|
|
|
A jenkit Tomnak hívták és nemcsak éhes volt, hanem szeplős is. Rendelkezett egy barátságos, gyerekes vigyorral, amiből úgy, ahogy megélt még eddig. Sohasem volt ideges, nem ismerte a sietséget és ha néha mégis futott, ezt csak az a sportszerű kíváncsiság indokolhatta, amellyel valamelyik rendőr gyorsaságát tette próbára. Hiába is igyekszem szépíteni a dolgot: Tom a rendszertelen és felelőtlen helyváltoztatásnak azon szenvedélyes zarándokai közé tartozott, akiket a társadalom elfogult lekicsinyléssel csavargóknak nevez.
|
|
|
|
|
...
Megérkezik az őrjárat. Négy szuronyos légionista, az altiszt vezetésével. A kijárat melletti padon vörös hajú, szakállas ember ül, csomaggal. Alszik. Az altiszt megrázza: Legitimations, certificats... Vite! Vite! Házaló. Colomb Becharba utazik, zsilettekkel és bugylibicskákkal. Az őrjárat végigkutatja az állomást, hogy nem bújt-e meg valahol szökött légionista, aki az induló vonattal akar továbbjutni. Egy sovány fiút találnak a peronon, jegye nincs, utazni nem akar. Mit keres itt? Cigarettavéget...
|
|
|
|
|
|
Wardes csendbiztos gyanútlanul állt a folyóparton, mert a Húsos Farkas fegyvertelen kézzel lépett eléje a bokrok közül, és megemelte a kalapját. De nem mondta azt, hogy "jó napot", hanem kivett a kalapjából egy revolvert, és főbe lőtte vele a csendbiztost. Mindez oly gyorsan és váratlanul történt, hogy a Denveri Kopó hírhedt ügyessége sem előzhette meg a halálos lövést.
|
|
|
|
|
- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban...
|
|
|
|
|
SZERETNÉK VILÁGHÍRŰ LENNI!
Sok a pénzem! Kevés a leleményességem!
Minden jó ötletet örömmel fogad:
megnyerő ifjú, aki elvesztette életkedvét.
|
|
|
|
|
A kocsmában hirtelen csend lett. Egy másodperccel előbb még mindenfelől vidám beszélgetés, vendéglői moraj olvadt össze, különböző asztalok felől egyesülve. Kacagás, pohárcsörgés, egy-egy élénk felkiáltás rikított csak ki az egyhangú zsongásból. Azután hirtelen csend lett. Az arcok kedvtelen kifejezésre ernyedtek, az emberek megmozdultak a székeiken, és kelletlenül elfordultak az ajtó irányából, némelyik töltött vagy ivott, hogy áthidalja a kínos szünetet.
A változást a vendég idézte elő, aki most lépett be.
|
|
|
|
|
- Bulkin, mennyit adsz a revolverért?...
- Vidd innen. Bolondnak való az ilyen... gyöngyház markolatú fegyver. Az öregapám sem hallotta még.
A pisztoly csakugyan különös egy portéka volt. Legalábbis erre, Nyugaton, Pomacban, a Corner River partján, ahol az emberek nem csecsebecsének hordják magukkal a pisztolyt. Gyöngyházzal díszített, kékesfekete, apró ismétlő pisztoly volt, díszes cirádákkal a csöve körül.
Fred Bulkin igazán szerette kihasználni vendégei gyengéjét, ha ezek egy korty italért, pénz híján, áron alul elkótyavetyélték valamijüket, de ilyen semmirevaló, városi holmit nem tart a házában.
|
|
|
|
|
A vendéglő ajtaján egy kalap repült ki. Nagy kacagás. Ezután következett a fiatalember. Még harsányabb kacagás.
A kidobott illet ő felkel a porból, a kalapját is felemeli, és gyűlölettől villogó, de igen szomorú szemekkel ütögeti két tenyerével a nadrágját.
Tom kilép a kocsmából. Széles, csúfondáros szája bántó vigyorra húzódik.
- Hordd el magad a kocsma környékéről. Megértetted?
- Azért is ide jövök, amikor csak kedvem tartja.
- Én akár mindennap kidoblak, ha kell! ...
|
|
|
|
|
|
Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott. De szokott káromkodni és pipázni is, ami királynőknél igazán ritkaság. Káromkodásra feltétlenül okot szolgáltatott a zsilettje. Ugyanis ez az egyetlen fegyver a világon, amely akkor veszélyes igazán, amikor elkopott az éle. Ilyenkor roncsolja, töri a bőrt, mindössze a szőr iránt nyilvánít némi kíméletet. A fentiek után bizonyára minden olvasó előtt kétségtelen, hogy Sába Királynője férfi. Hogyan lehet egy királynő férfi? Mondjuk, ha úgy hívják, hogy Sába István, és a Sába név eszébe juttatja csúfolódó ismerőseinek a róla elnevezett királynőt. Erről az ókori hölgyről még La Grenelle erődjében is hallottak.
|
|
|
|
|
Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott.
- Bocsánat - mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt -, nevem Van der Gullen Félix.
A leány csak most lett úrrá elzsibbadt idegein. Az ajtóhoz hátrált. Az ismeretlen bizonyára őrült.
- Mit akar itt? Hogyan került a szekrényembe...?
- Kérem önt - mondta az őrült idegen -, ne kiáltson, mert ezzel vesztét okozná egy jólelkű, vidám embernek, aki amúgy is nyomban távozik.
|
|
|
|
|
 |
|
 |
|
