Az internetet járva gyakran találok olyan oldalakat, amelyek zsúfolásig telve vannak csillogó képekkel, álomszéppé varázsolt nőkkel, angyalokkal, babákkal. - Giccses, mondhatnám, de ez inkább valami egészen más. Az oldal készítője ki akarja fejezni a saját lelke csillogását, a segítőkész szeretetet, ami árad kifelé, ha akarjuk, ha nem.
A segítőkész szeretet bennünk van, emberi tulajdonságunk. Ha a belvárosban odamegyek egy mogorva emberhez, és megkérdezem tőle, hol van a Deák tér, azonnal segítőkésszé válik, és részletesen elmondja nekem az útvonalat. Ha a beszélgetésünket mások is hallják, csatlakoznak ők is és segítenek.
Ugyanez a segítőkészség munkál azokban az emberekben is, akik saját weboldalt készítenek (most nem az üzleti oldalakra gondolok). És ez nem giccs, hanem kiáramlás.
A giccs számomra a hazugságot jelenti. A hazugság megjelenik sok esetben a könnyűzenében (a klasszikus zene már túljutott az idő szűrőjén), a népszerű tv sorozatokban, új keletű ezoterikus könyvekben, sőt mostanában már a szeretetről szóló cikkekben, fórumokban is.
"ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret." (József Attila)
A média minden eszközt felhasznál arra, hogy népszerűsítse a kiválasztott tárgyát. Mindenkinek meg akar felelni, könnyen emészthető dolgokat termel. De az ember érzékeny a hazugságokra akkor is, ha külsőleg ezt nem látja meg. Érzi, hogy valami nem stimmel. Látja a külsőt, de nem tudja semmilyen belsőhöz kapcsolni. Ez taszító érzés. Üres, idegen. A giccs mesterségesen próbál érzéseket kicsiholni belőlünk, olyan érzéseket, melyek nincsenek az alkotó birtokában. Kívülről lát valamit, amit megpróbál reprodukálni, ehhez minden eszközt felhasznál, csak éppen saját magát nem teszi bele.
Amikor Thomas Kinkade festményeit raktam fel még a régi Világunk oldal galériájába, nagyon sok reprodukcióval találkoztam. Szinte ugyanazt a képet láttam, de hiányzott belőle Kinkade gyermeki tiszta, álmodozó, varázslatos saját világa. - Döbbenetes volt a különbség! Példaként nézzük meg Kinkade Emerald Isle Cottage eredeti képét és a róla készült reprodukciót.
Az eredeti kép
Egy aránylag jól sikerült reprodukció
Érdekes az is, hogy nem mindenki veszi észre a különbséget.
A 20. századtól az ember a művészetben már leegyszerűsödött. Nem használ túlburjánzó díszítéseket, talán azért nem, mert nem érzi a lelkében, hogy hol van a határ igaz és hamis (művészet és giccs) között. A képzőművészetben megjelent Pablo Picasso, majd őt követve számtalan pszichológiai sérült "festőművész". Eltűnt a szépség és melegség a művészetekből. Ma már ha egy festő valódi szépséget ad át a képeiben, kikiáltják giccsfestőnek. Ők nem látják - és talán nem is igénylik - azt a szépséget, amit a művész valóban át akart adni.
Nézzétek meg a híres Szent Ignác oltárt. (Andrea Pozzo). Erre senki nem meri azt mondani, hogy giccses, pedig meglehetősen gazdagon díszített. Ma már nem tudnak és nem is mernek ehhez hasonló templomokat építeni. Ha hiányzik a zsenialitás, inkább építsünk kockatemplomot, abból baj nem lehet. Divatos és modern... 
